04.
Ugyanazon az úton mentünk vissza, amelyiken eljutottam a nagy kapuig. Mindketten csendben voltunk, csak a fájdalmas nyöszörgéseimet lehetett néha-néha hallani. Már majdnem beértünk az épületbe ahonnan indultam, amikor megszólalt.
-Egyébként Nevra a nevem – nem reagáltam rá semmit, hiszen ő csak egy idegen. Halk sóhajt hallottam, majd folytatta. - Tudod, kettőnk közül te vagy az, aki a legkevésbé sértődhet meg, mert te támadtál rám, amikor én csak segíteni akartam azzal, hogy ne igyál a fürdetővízből!
Úgy látszik érdekli, hogy milyen vele a kapcsolatom. Muszáj lesz ezt ellene fordítanom.
-Rendben, bocsánat. Csak tudod megijesztettél. Olivia vagyok - próbáltam mosolyogni annak ellenére is hogy nem látott. Úgy sejtem ez bejött, mert mintha csak egy kicsit, de engedett a szorításán. - Köszönöm, hogy figyelmeztettél a vízzel kapcsolatban!
-Ugyan, semmiség, én már csak ilyen lovagias vagyok- hahh gondoltam, hogy ezzel elnyerem a.. milyét is? Kegyelmét?
-És még szerény is – mondtam halkan, de meghallotta.
-Ezt kérlek másoknak is mondd meg, mert ők nem hisznek nekem, hogy mindenki ezt mondja – felnevetett. Egész kellemes volt, de persze ez nem változtat semmin.
-Szóval, hova is megyünk? - kérdeztem félig a vállam felé fordulva, hogy jobban halljon..Nevra? Azt hiszem így mutatkozott be.
-A kristályterembe, miután megtaláltuk Miikót.
-Veled kell mennem amíg megkeresed? Nem mintha nem lennél jó társaság, csak nagyon elfáradtam ma és a vállam is fáj - beértünk a sok folyosós terembe és jobbra indultunk a lépcsők felé, ami pont a cellával szembeni folyosó volt.
-Igazad van, csak lassítanál. Te megvársz majd a teremben, amíg én megkeresem - magamban ugráltam az örömtől. Hogy lehet ennyire felelőtlen, hogy egyedül hagy? Na mindegy én ennek csak örülök. - Persze az se lesz sokkal kényelmesebb.
Nem értettem miért mondta ezt.
•••
-Nevra! Nem hagyhatsz itt így! - kiáltottam a félszemű fiú után, aki már sétált ki a teremből.
Amíg idekötözött egy korláthoz, addig volt időm tanulmányozni az arcát és akkor vettem csak észre, hogy egyik szemén szemfedő van. Vékony alakja megállt az ajtóban és visszanézett.
-Oh tényleg? Csak figyelj – majd egy sunyi mosoly kíséretében elhagyta a termet.
Idegesen sóhajtottam egyet és akkor néztem csak körbe.
Gyönyörű volt a terem, a falai és a plafon is díszes mintákban pompázott. A helység közepén pedig ott állt egy óriás kék tömb. Elképzelésem sem volt, hogy mi lehet az, de hirtelen késztetést éreztem, hogy közelebb is megcsodáljam. Akár egy gyémánt úgy csillogott és a tetejéből még fény is sugárzott a plafonra festett kör közepébe.
Mi ütött belém? Miért kéne közelebb mennem hozzá? Ki akartam szabadulni és inkább Nevrával menni, nem akartam itt maradni ezzel az idegen tárggyal.
Vadul el kezdtem rángatni a csuklómat, egészen addig amíg már vérzett, de így is csak pár millimétert lazult a szúrós kötél. Még párszor rántottam rajta, majd feladtam.
Hirtelen lépéseket hallottam, majd belépett egy szőke hajú, fekete mellíros férfi a szobába. Pár pillanatig zavartan néztünk egymásra, majd a fiú zavart tekintettel közeledett felém. Ahogy végig néztem rajta, kissé felmelegedett az arcom ugyanis fura ruhájának köszönhetően szinte az egész felsőtestét láttam. Miután csak pár méter választott el tőle, hirtelen félelem töltött el, hiszen ő megint csak egy újabb idegen volt. Ó lenne...?
-Te vagy Miiko? - kérdeztem miután csak egy lépésre állt tőlem. Erre a kérdésemre csak felnevetett, majd egy meleg mosollyal rám nézve válaszolt.
-Nem, az én nevem Leiftan, de te ki vagy? És hogy kerülsz ide így idekötve? - nem válaszoltam neki, hagytam hogy rájöjjön magától. Ha meg nem tud egy lányról, aki felzaklatott jó pár embert, akkor még a segítségére is számíthatok. Miután nem mondott semmi mást, én szólaltam meg.
-Én.. Nem tudom hogy kerültem ide! Segítenél kérlek?
Ebben a pillanatban lépett be Nevra, majd utána két férfi és egy nő.
-Olivia! Te sem gondolhattad komolyan, hogy kiszabadulhatsz, ugye? - kérdezte Nevra egy félmosoly kíséretében. Én erre csak lesütöttem a szemem és vártam.
A nő -akinek macskafülei voltak- elém állt és egy elég lenéző pillantással jutalmazott.
-Az a szerencséd, hogy Nevra lenyugtatott mielőtt bejöttem! - szűrte ki a fogai közül. - Ki vagy te és hogy kerültél ide emberlány?
Nem válaszoltam neki, a nevemet már úgy is tudta.
-Nem kérdezem meg mégegyszer! - a nő kezei egyszerre kék lángba borultak, amitől összerezzentem és egyből beszéltem is persze.
-A..a nevem Olivia – mondtam a földet bámulva. Más nem mondtam, amire a kék hajú fiú csak sóhajtott egyet és hozzám szólt.
-Miiko azt is kérdezte, hogyan kerültél ide - szünetet tartott -, de lehet hogy az agyad egyszerre csak kevés információt tud befogadni! - közelebb jött hozzám, lehajolt hogy szemmagasságba legyünk és lassan, tagoltan, erősen artikulálva kezdett beszélni. - Hogy, kerültél, ide?
Dühtől elvörösödött fejjel tekintettem rá, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve előre dőltem, hogy megfejelhessem. Üvöltve kapott vérző orrához a hegyes fülű... manó?
-Mondtam, hogy harcias Ezarel – mondta Nevra, majd hozzám fordult és folytatta – De még egy ilyen és mész vissza a börtönbe, vámpírnasinak!
-Ugyan már, kérlek fejezzétek be! Nyilván érti amit mondtok neki, csak fél! Miiko mengengeded..?
-Igen Keró, te jössz - fogta a fejét Miiko. Az egyszarvú pasas féltérdre ereszkedett előttem és halkan, kedvesen kezdett beszélni hozzám.
-Szia, Keró vagyok – mosolygott -, te pedig Olivia, igaz? - erre csak bólintottam, de közben nem néztem rá. - El tudnád mondani, hogy kerültél ide? - egy ideig nem választoltam, mert én magam sem tudtam igazán a választ.
-Túl gyorsan mondtad, próbáld me...
-Elég legyen Ezarel, menj el inkább Ewelinhez! - szidta le Keró Ezarelt.
-Nem tudom.... - kezdtem bele, mire minden szempár rám szegeződött. - Nem tudom hogy történt... én csak... én csak az erdőben sétáltam és... - és akkor eszembe jutott. Eltapostam egy gombát! Ezért vagyok itt! Megöltem egy élőlényt! Mégis a karma okozza a vesztem. - a gomba – suttogtam.
-Micsoda? Gomba? Kör alakban nőttek, Olivia? - kérdezte mélyen a szemembe nézve Keró.
-Igen! Aztán elvakított valami éles fény és ebben az erdőben tértem magamhoz!
Keró hátrafordult és felnézett Miikóra.
-Ez mindent megmagyaráz - mondta Miiko. - Nos Olivia! Nevra azt mondta, hogy nagyon jó helyed lenne az Obszidián Gárdában, és Ezarelt elnézve lehet hogy igaza van - körbe nézett. - De hol a fenében van Valkyon??
-Itt vagyok! Bocsánat, csak Jamon nem mondta hogy hova kell menni, azt hittem a pincében vagytok – egy mélyhangú férfi mondta, amint belépett a terembe, de nem láttam. Nem is akartam vele foglalkozni.
-Elnézést, de most már el tudnátok engedni? - kérdeztem kicsit félve. Leiftan rám pillantott és mosolyogva bólintott egyet.
-De Leiftan, nem kéne... - kezdte Miiko.
-Te magad mondtad hogy gárdatag lesz nem? - nézett rá szúrós tekintettel, mire ő csak lemondóan sóhajtott egyet és arrébb állt, ezzel lehetővé téve nekem, hogy lássam azt a személyt aki belépett a terembe; Valkyont.
Azt a személyt, aki álmaimban megjelent és megpróbált, vagy ténylegesen meg is ölt.