01.
Rémülten nyitottam ki a szemeimet és kaptam a mellkasomhoz a kezem. Sötét volt, ezért nem láttam semmit, de amint megmozdultam megéreztem magam körül a takarómat. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, majd felkapcsoltam a lámpát, ami az éjjeli szekrényemen pihent. A szobámat átjárta lámpa halovány fénye és még inkább megnyugodtam. Megint ez az álom..
Már hónapok óta ezzel a férfivel álmodok, de fogalmam sincs ki ő. Mindig megjelenik a szemeim előtt miközben alszok és a vége mindig az, hogy valamilyen módon bánt, vagy akár meg is öl.
Megráztam a fejem, ezzel elűzve a hasonló gondolatokat az elmémből. A könyökömre támaszkodva nyúltam a telefonomért, hogy megnézzem mennyi az idő.
5:30
Hál' Istennek, tudok még aludni egy fél órát.
-Ez az – mondtam ki hangosan. Azaz akartam kimondani, ugyanis egy hang se jött ki a számon. Az álom miatt teljesen ki volt száradva a torkom, úgyhogy nem tudtam megszólalni.
Apa ennek biztos örülne, ő mindig azt mondja, hogy sokat beszélek, de szerintem átlagos mennyiségű szó hagyja el a szám egy nap.
Erre a gondolatra elmosolyodtam. Imádjuk egymást piszkálni, azzal, amivel csak lehet.
Felálltam az ágyról, hogy igyak egy pohár vizet és akkor vettem észre, hogy a pizsamám a bőrömhöz tapad az izzadságtól. - Nagyszerű -, gondoltam magamban - most mehetek zuhanyozni. Ennyit az alvásról.
Miután megittam egy jó nagy pohár vizet, a fürdőszoba felé vettem az irányt. Becsuktam magam mögött az ajtót és abban a pillanatban meg is szabadultam a nedves ruháimtól és a szennyeskosárba hajítottam őket.
Elgondolkoztam, hogy zuhanyozzak-e vagy inkább fürödjek és az utóbbi mellett döntöttem.
Odaléptem a kádhoz és megengedtem a forró vizet, hagytam addig folyni, amíg megfésülködtem és felkötöttem a hajamat. Miután ezzel végeztem leültem a kád szélére ugyanis még kevés volt a víz.
Ma van a suli utolsó napja és este egy óriási buli lesz, a barátnőm rendezésével. Természetesen én is a meghívottak listáján szerepelek, úgyhogy el is kezdtem azon agyalni, hogy mit vegyek fel. A gondolataimban a szekrényem előtt álltam és válogattam a ruhákat. Lebeszéltem magammal, hogy nem ruhában megyek, mert csak kisestélyi ruháim vannak, amik nem illenek az ilyesfajta házibulikhoz. Majd délután eldöntöm.
Felálltam, bekapcsoltam a rádiót és lassan leereszkedtem a forró vízbe. Ez minden jó és rossz gondolatot elhessegetett a fejemből és csak arra koncentráltam, hogy ne aludjak el a kádban.
Egy 30 perces áztatás után kikászálódtam a fürdőből és felöltöztem. A nap már melegen sütött be a függönyömön keresztül, én pedig az ágyamra dőltem arccal a párnámba és élveztem a melegséget.
Igen, nyáron forró vízben fürdök és utána a napon fetrengek, hogy felmelegedjek. Ez vagyok én, Liv Livingston -haha, viccesek voltak a szüleim.
Mit jelent Livingstonnak lenni? Rossz időérzéket. Ami késést szül. Mint például most is, rohanok a buszmegállóba. Befordultam a sarkon és a busz éppen akkor fékezett, hogy felengedhesse az utasokat. Még gyorsabb tempóra váltottam és pontosan akkor értem oda, amikor az utolsó utas is fellépett a járműre.
Kissé kifulladva szálltam fel és halkan szuszogva köszöntem a sofőrnek, aki egy mosollyal viszonozta gesztusom. Biztos felismert, hiszen mindig én szállok fel utoljára és futok a buszhoz.
De komolyan. Egy teljes órával hamarabb keltem fel mint szoktam és így is majdnem apának kellett bevinnie suliba.
Egyensúlyozva közelítettem meg a szokásos ülőhelyem -mert a busz már elindult-, de nem tudtam leülni a folyamatos dülöngélés miatt. Végül egy évfolyamtársam mellett foglaltam helyet, mert máshol nem volt hely. Nem igazán ismerjük egymást, ezért a köszönésen kívül nem váltottunk más szót.
20 perc múlva már ott is voltam az iskolánál, de még nem mentem be, mert megvártam a barátnőmet, Aubrey-t. Nekidőltem a kerítésnek és körbe néztem az utcán. Velem szemben volt egy pékség, ahova gyorsan át is futottam, mivel nem reggeliztem. Vettem egy csokis croissant és amíg vártam hogy átengedjenek a zebrán, megláttam Aubrey-t. Mosolyogva intettem neki és ugyanakkor megállt a balról jövő autó. Biccentve megköszöntem, hogy átengedett és gyors léptekkel átbaktattam, vagyis csak akartam, ugyanis a jobbról jövő kocsi figyelmetlen sofőrje majdnem elgázolt, de még az utolsó pillanatban fékezett egy hatalmasat.
Vörös fejjel szállt ki belőle a tulajdonosa a fekete járműből. Mármint tényleg, vörös haja volt.
-Castiel! Majdnem megöltél te idióta! -a suli "nagymenő gitáros" csávója csak felsóhajtott, megrázta a fejét és visszaült a kocsijába.
-Ugyan Liv! Azt hiszed nem láttalak? -félig vigyorogva mondta ezt.
Erre kecsesen felemeltem az öklömet és megmutattam neki becses középső ujjamat. Halkan puffogva értem barátnőmhöz, aki komoly arccal próbált rám nézni, de láttam rajta hogy legszívesebben a hasát fogva, a földön fetrengve nevetve rajtam. Castiel mindig szívat, de én sem kímélem őt. Hiszen mi mást csinálnak a legjobb barátok?
-Szia Liv!- ölelt át barátnőm és hangos nevetésben tört ki.
-Áruló vagy Aubrey Stanfield! Meg is halhattam volna!- tettetett sértődéssel húztam fel az orrom.
-Jajj Liv, csak rátok kell nézni. Látszik a köztetek zajló... hogy is szoktad mondani? Szikra? -mondta miközben felhúzogatta a szemöldökét. -Biztos nem ölt volna meg.
-Ne kezd el! Csak ne mondd azt, hogy Castiel és én... nem is akarok belegondolni. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Elég gáz lenne ha összejönnénk- elindultunk a suli bejárata felé.
-Ha te mondod- sejtelmes vigyor ült a száján.
-Igen, én!
•••
Ez a pillanat is eljött. Végre vége az iskolának, meg volt az utolsó óránk is. Kifelé menet odaadtam Aubs-nak a telefonomat, amíg bekötöttem a cipőfűzőmet, de amikor felálltam, barátnőm már pár méterrel odébb állt és kínosan mosolygott rám.
Túl későn fordultam meg, ugyanis Castiel már csak pár lépésre volt tőlem a vödör vízével. Miután eláztatta a ruháimat és a táskámat, semleges arckiefejezéssel néztem fel rá. Mintha megfagyott volna levegő -a meleg ellenére is-, mindenki felénk nézett. Csak a ruhámból csöpögő víz hangját lehetett hallani ahogy a betonra cseppen.
-Castiel -szűrtem ki a fogaim között. Vettem egy nagy levegőt és mosolyogva folytattam. -Mondtam már mennyire szeretlek? - Erre csak egy érthetetlen arcot vágott.
Ledermedettségét kihasználva ráugrottam és eldőltünk... a betonra. Castiel a könyökére és a hátára esett, amíg én csak a térdeimet vertem be.
-Ne szórakozz velem Castiel. -ezzel kicsavartam egy kis vizet a pólómból az arcára és pólójára.
Ezt a pillanatot választotta az angol tanárom arra, hogy kilépjen a suli épületéből. Erre még nagyobb csend lett az udvaron.
-Olivia! Castiel! Maguk mégis mi a fenét csinálnak?!
Gyorsan –amennyire a sebek a térdemen engedték- feltápászkodtam és villantottam egy vigyort a tanárra.
-Elnézést Tanárnő, csak Castiel azt hitte örülnék egy vödör hidegvíznek. Hát rosszul hitte –zavartan megvakartam a tarkómat, általában kerülöm a feltűnést. -Hát... kellemes nyarat mindenkinek! -ezzel elrohantam Aubs-szal a parkolóig.
-Hát ezt nem hiszem el! Miért nem szóltál?! -Aubrey csak nevetett.
-Úgy nem lett volna ennyire vicces- törölgette a könnyeit. Visszaadta a telefonomat és elővett a kocsijából egy törölközőt.
-Aubs..? Miért van a kocsidban egy törölköző?
-Nyár van! Bármikor jöhet egy jó kis medencés buli, szóval nem árthat- úgy mondta mintha természetes lenne.
-Miért nem csodálkozok- mondtam inkább csak magamnak.
-Nem akarod hogy haza vigyelek? - húzta fel a szemöldökét.
-DE, de igen. Nem is értem miért nem tart mindenki törölközőt a kocsijában.
-Én is így gondoltam. Na gyere, szállj be.
Összehajtogattam a törölközőt, hogy rá tudjak ülni és már indultunk is.
•••
10 perc múlva már bent is voltunk a házunkban és apát szólongattam, de nem kaptam rá választ.
-Hát úgy tűnik nincs itthon. Átöltözök, addig szolgáld ki magad –felfutottam a szobámba és levettem a nedves ruháimat. Megmostam az arcomat és felvettem egy sima egyszerű trikót és egy melegítő rövidnadrágot. A sebeimet lefertőtlenítettem, csak pár horzsolás, nem tűnt vészesnek és nem is fájt annyira.
Lefelé a lépcsőn elővettem a telefonomat, hogy felhívjam apát, de megláttam hogy írt Castiel.
"Szép kis jelenetet rendeztél.. Legközelebb hidegebb vizet fogsz kapni, hogy meg se tudj mozdulni. Ezért a ma esti buliban minimum egy puszit kapok."
Megmutattam Aubs-nak is, akitől csak egy "én megmondtam" arcot kaptam válaszul.
-Írj neki valami szexit. Úgyis ez volt ez utolsó évünk- már megint húzogatja a szemöldökét.
-Jesszus Aubs! Nem vagy normális- nevettem.
"Inkább minimum egy pofont kapsz, a TE jelenetedért."
-Felhívom apát, kérsz valami kaját?- kérdeztem miközben el kezdtem hívni.
-Egy kis kínait szívesen ennék -válaszolt miközben eltűnt a hűtőben üdítőt keresve.
•••
Miután beszéltem apával és megebédeltünk, felmentünk a szobámba, hogy kiválasszuk mit veszek fel.
-Olivia Livingston! Miért nincsen egyetlen ruhád sem, ami nem a 80-as évekbeli bálokba való? -kérdezte miközben a nyitott szekrényem előtt állt. Én csak egy vállrándítással válaszoltam.
-Ugye tudod hogy ez azt jelenti, hogy az én ruhámat kell felvenned?
-Nem tudom, hogy ismersz-e, kedves legjobb barátnőm, de én soha nem vennék fel olyan ruhákat, amiket te igen.
-Nincs választásod - én is ettől féltem.
•••
Apa hazaért és együtt megebédeltünk, utána pedig elköszöntünk Aubrey-tól, mert neki az egész délután kell arra, hogy elkészüljön az esti bulijára. Elmosogattam, miközben elmeséltem a napomat apának és utána felmentem a szobámba ledőlni egy kicsit.
•••
Egy erdőben futottam, ahol ismeretlen növények nőttek ki a hideg földből. Mezítláb voltam, de nem éreztem fájdalmat rohanás közben. Viszont hallottam valaki másnak a sietős lépteit magam mögött. Elbújtam egy vastag törzsű fa mögött és próbáltam minél halkabban kapkodni a levegőt. Egyre közeledtek a léptek, majd egyszercsak elhalkultak. Az egész testem remegett a félelemtől. Eltelt pár perc és még mindig nem hallottam semmit. Lassan leereszkedtem és a kezeimbe temettem az arcom, egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében.
Hirtelen a velem szemben lévő bokor el kezdett rázkódni. A tüdőmben rekedt a levegő. 'Megtalált', ez az egy mondat lebegett a szemeim előtt. Ledermedve vártam, hogy megjelenjen a férfi alakja, de ez más volt. Egy őz alakját véltem felfedezni a félhomályban, majd el kezdett világítani. Ámulva figyeltem a gyönyörű állatot. Egy másik hang szakított ki az ámulásomból.
-Megvagy!
•••
Sikítva ébredtem fel. Felültem és halkan el kezdtem sírni. Tudom, hogy nem egy 18 éves nőhöz való viselkedés ez, de muszáj volt. Már lassan egy éve minden egyes alkalommal ilyen szörnyű álmaim vannak, muszáj most ennek kijönnie.
Remélem apa nem hall - igaz hogy nem látok rá sok esélyt, mert itt fent hallom a tv-t és valószínűleg ő is elaludt.
Összeszedtem magam és lementem enni egy almát. Írtam egy cetlit apának, hogy elmegyek sétálni, muszáj kiszellőztetnem a fejem. Felvettem a cipőmet és elindultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése